FOTÓPÁLYÁZAT "Velemi pillanatok"

FOTÓPÁLYÁZAT "Velemi pillanatok"

2016. május 11.

FOTÓPÁLYÁZAT0511.pdfFOTÓPÁLYÁZAT

FOTÓPÁLYÁZAT

„Velemi pillanatok”

 

Az elmúlt két évben a Gesztenyevirágzás hetének kiállításain bemutattuk egy apró szeletét annak, amihez értünk, amit szeretünk, amit hivatásból vagy hobbiból – de mindenképp szeretettel – alkotunk mi velemiek, itt, Velemben.

 

2016. viszont legyen kicsit más: szeretnénk más szemszögből is megmutatni, mit jelent Velem – úgy az itt élőknek, mint az ide látogatóknak. Vizuális kalandra hívunk: küldd el a Te legkedvesebb velemi pillanatod fotóját – legyen az bár táj, természet, tárgy, épület vagy portré – bármi, ami visszaadja Velem hangulatát, vagy a Te „velembenjárós” hangulatod.

Idén velemi pillanatokkal szeretnék megtölteni a kiállítótermet, ezért a Gesztenyevirágzás hete rendezvény keretében

 

fotópályázatot

 

hirdetünk.

Az itt élők és az ide látogatók részvételére egyaránt számítunk!

A pályázatokat e-mailben kérjük elküldeni, és legalább A/4-es méretben nyomtatva is kérjük postázni a velemi önkormányzat címére, illetve a pályázati anyag mind digitálisan (adathordozón) mind papíron leadható a velemi önkormányzati irodában is.

Cím: „Fotópályázat” Velem községi Önkormányzat, 9726 Velem, Rákóczi u. 73.

E-mail: gesztenyeviragzas.velem@gmail.com

A pályázatokon kérjük feltüntetni:

  • a pályázó nevét, elérhetőségeit (lakcím, telefon, email);
  • a fotó címét, elkészítésének helyét, idejét.

 

Beküldési határidő: 2016. június 5.

 

A beérkezett fotókat szakmai zsűri értékeli, a legszínvonalasabb művek alkotóit jutalmazzuk, a díjazottakat emailben értesítjük.

 

A zsűri által kiválasztott alkotásokból kiállítás nyílik a Gesztenyevirágzás hete rendezvény keretében, mely megtekinthető lesz a velemi Kultúrházban, 2016. június 20-25. közt.

 

További információ:

+3620-33-99-782

 

Szerzői jogok: A pályázó elismeri és szavatolja, hogy az általa beküldött fényképek szerzői joga őt illeti, és a felvételeken látható személyek személyiségi jogai nem sérültek. A pályázó a pályamű beküldésével nyilatkozik, hogy a zsűri döntését elfogadja. A pályázó hozzájárul, hogy a pályázat kiírója a beküldött munkákat szabadon, korlátozás nélkül felhasználja külön térítés és engedély nélkül, de a szerzőre vonatkozó információ feltüntetésével.

Technikai követelmények: a beküldött fotók formátuma jpg, jpeg, png; a fotók felbontása: a hosszabbik oldal legalább 2000 pixel. Egy pályázó maximum 10 képpel pályázhat.

Vissza az előző oldalra

Vissza a főoldalra