Búcsúzunk

Búcsúzunk

"Csak akkor fognak szeretni, ha én magam szeretni tudom. Érted? A légyeg, hogy te tudjál szeretni."
Törőcsik Mari

2021. április 16.

Törőcsik Mari 1935-ben született a Heves megyei Pély községben, Törőcsik Marián néven, 15 éves koráig ott nevelkedett. Középiskolai éveit, anyja és nővére nyomdokait követve, Egerben töltötte. 1954-ben került Budapestre a Színház és Filmművészeti Főiskola operett szakára. Innen indult el egy csodálatos, egyedülálló karrier.


A velemi emberek már a Maár Gyulával való kapcsolata alatt ismerhették meg személyesen Törőcsik Marit, Mari nénit, aki férjével 1973-ban járt először Velemben. Zsirán vagy Bozsokon akartak házat venni, végül Velemben kötöttek ki. Ritkán tartózkodott Velemben, de amikor itt volt úgy élt és mozgott a faluban, mint bármelyik velemi. Családjával rendszeresen sétáltak a faluban és a környékbeli erdőben is kihasználva a kitűnő levegőt. Ha esett, a boltba is zöld gumicsizmában ment, ebben közlekedett a faluban. Közvetlenségére jellemző volt, hogy ha falubeliek művésznőnek szólították, kikérte magának, mert ő a helyieknek csak a Mari néni volt. 2018-ban Velem község díszpolgárává választották, az ünnepségen már nagybetegen, de részt vett.


Utolsó éveit Velemben töltötte, élvezte a nyugalmat, a csendet, a jó levegőt és az emberek szeretetét.


A falu lakói fájó szívvel emlékeznek rá.

 

Vissza az előző oldalra

Vissza a főoldalra