Lomtalanítás
Velem községi Önkormányzat 2010. március 29-én /hétfőn/ a településen LOMTALANÍTÁST végeztet.
2010. március 19.
T á j é k o z t a t Ó
Velem községi Önkormányzat 2010. március 29-én /hétfőn/ a településen
LOMTALANÍTÁST végeztet.
Kérjük a lakosságot, hogy a háztartásokban felgyülemlett nem veszélyes hulladékot, azaz a háztartásokból származó lim-lom hulladékot – a lehetőségek szerint – szelektáltan, anyagfajtánként összekötve, zsákolva, továbbá a bútorokat – a hatékonyabb helykihasználás érdekében – szétszerelve helyezzék ki a
a h á z u k e l é.
Selejtes, rossz, használaton kívüli elektrotechnikai eszközeiket /háztartási kis- és nagygépek, távközlési berendezések, szórakoztató elektrotechnikai készülékeket /pl.: villanyvasaló, mikrohullámú sütő, porszívó, hajszárító, kenyérpirító, számológép, televízió, rádió, számítógép, akkumulátor, szárazelem, fénycső/
2010. március 27-én /szombaton/ és március 28-án /vasárnap/ 10,00 – 14,00 óra között
elhelyezhetik a Kultúrotthon udvarán, és ezen hulladékok térítésmentesen elszállításra kerülnek.
Kérjük, hogy a lomtalanítás során ne rakjanak ki ipari-, mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot, építési törmeléket, valamint naponta keletkező háztartási hulladékot!
Felhívjuk a figyelmüket, hogy a lomtalanítás keretében veszélyes hulladék /festékes doboz, növényvédőszer, gyógyszer, olajos hulladék, állati tetemek stb./, valamint építési törmelék nem kerül elszállításra.
Kérjük, hogy a lomok kihelyezését a lomtalanítás napján 6,00 óráig szíveskedjenek elvégezni!
Együttműködésüket köszönjük.
Horváth Miklós sk.
polgármester